Az XM nem nyújt szolgáltatásokat az Amerikai Egyesült Államok lakosai számára.
A thaiföldi főváros fontos eseménynek lehetett tanúja idén tavasszal. Megrendeztük éves gálavacsoránkat, amelyet az XM valamennyi online befektetője nagy izgalommal várt.
2017-ben második alkalommal került megrendezésre Bangkokban az XM látványos gálaestje, amelynek a fényűző Shangri-La Hotel Bangkok szálloda adott otthont. Az estélyt vibráló, neon témájú élő show műsor, pazar vacsora, és végül, de nem utolsó sorban az XM sorshúzása tette emlékezetessé a jelenlévők számára.
Az eseményen részt vevő vendégek és az XM őket fogadó képviselői kellemes órákat tölthettek el együtt a gálaest ünnepélyes légkörében. A kifejezetten a különleges esemény kedvéért színpadra lépő helyi hírességek élő előadásai nagymértékben emelték a rendezvény fényét. Ráadásul az összes vendég részt vehetett az XM sorshúzásán, amelyen egy vadonatúj Mazda CX3 gépkocsi és több mint 35 000 $ összértékű nyeremény talált gazdára. A 10 szerencsés nyertes nevét a helyszínen kihirdettük.
Szokás szerint most is nagy örömmel tértünk vissza Thaiföldre, hogy találkozhassunk ügyfeleinkkel. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindnyájuknak, hogy jelenlétükkel emelték az XM gálaestjének fényét!
Kockázati figyelmeztetés: A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 73.91%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, olvassa el a kockázati figyelmeztetés erre vonatkozó részleteit.