Az XM nem nyújt szolgáltatásokat az Amerikai Egyesült Államok lakosai számára.
Az XM munkatársai márciusban ismét ellátogatnak Thaiföldre, hogy két helyszínen, Bangkokban és Csiangmajban, tartsanak ingyenes forex szemináriumot.
Az első szemináriumra 2016. március 6-án a Renaissance Bangkok Ratchaprasong Hotelben, a másodikra pedig március 12-én a csiangmaji Holiday Inn szállodában várjuk kedves vendégeinket.
A Marios Pashardes szakoktató vezetésével lezajló két rendezvény témája az lesz, hogyan kell felhasználni a kereskedési eszközöket a piac sikeres elemzésére és az eredményes kereskedések végrehajtására.
A két szeminárium különösen a kezdő kereskedők számára lesz hasznos, akik szeretnék megtudni, hogyan lehet a leghatékonyabban elkezdeni a kereskedést. Az érdeklődők megtudhatják, milyen instrumentumokkal érdemes kereskedni és hogyan kell jó kereskedési szokásokat kialakítani, valamint megismerhetik a következetesség megvalósításának művészetét, és bepillantást nyerhetnek a kereskedésre vonatkozó technikai filozófiába.
Ha további részletekre is kíváncsi a szemináriumokkal kapcsolatban, illetve ha helyet szeretne foglalni a márciusi bangkoki vagy csiangmaji oktatási eseményre, kattintson ide.
Kockázati figyelmeztetés: A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 73.91%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, olvassa el a kockázati figyelmeztetés erre vonatkozó részleteit.