Az XM nem nyújt szolgáltatásokat az Amerikai Egyesült Államok lakosai számára.
Szoboszlai Attila, az XM budapesti irodájának szakoktatója, nemrég a Gazdaság TV.hu felkérésére adott exkluzív interjút a közismert magyarországi online oldalnak.
A Szoboszlai úr XM honlapján naponta közzétett technikai elemzései és forex cikkei is nagy olvasottságnak örvendenek, erről pedig többek között a Gazdaság TV.hu is tudomást szerzett, éppen ezért is kérték fel a közkedvelt szakoktatót egy interjúra.
Az interjú során Szoboszlai úr a jelenleg érvényben lévő 1.12800-as támasz és 1.15500 ellenállás jelentőségét hangsúlyozta az EURUSD devizapáron, amelyre véleménye szerint most különösen érdemes figyelni, hiszen ezen szintek áttörése határozhatja meg a jelentősebb piaci mozgások mértékét.
A fundamentlis elemzés szempontjait figyelembe véve Szoboszlai úr a jelenlegi görög tárgyalásoktól függő piaci elmozdulások lehetőségére, illetve a korrekciós mozgás kialakulásának lehetőségére is kitért.
Az interú meghallgatásához kattintson az alábbi videóra.
Kockázati figyelmeztetés: A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 73.91%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, olvassa el a kockázati figyelmeztetés erre vonatkozó részleteit.