Az XM nem nyújt szolgáltatásokat az Amerikai Egyesült Államok lakosai számára.
A legnagyobb örömünkre ismét lehetőségünk nyílt arra, hogy 2015. október 3-án ingyenes XM szemináriumot tarthassunk a neves varsói Marriott Hotelben.
A rendkívül nagy elismerésnek örvendő szakoktató, Marcin Wenus vezetésével lezajlott szeminárium résztvevői újfent megismerhették, hogyan kell értelmezni és reagálni az árváltozásokra, hogyan kell kezelni a nyitó és záró pozíciókat, és főleg hogyan kell alkalmazni ezeket a technikákat mindennapi kereskedési gyakorlataikban.
A szeminárium első részében a résztvevők az ármozgással kapcsolatos érdekfeszítő beszélgetésbe kapcsolódhattak be, hogy teljes körű rálátást szerezhessenek a témára. Ezt követően a második részben Marcin Wenus valós példákon keresztül mutatta be az elméletet az XM ügyfeleinek, mely során a résztvevők interaktív módon együttműködhettek az előadóval, és nyíltan megbeszélhették a kereskedéssel összefüggő kérdéseiket, észrevételeiket.
Óriási megtiszteltetés volt számunkra, hogy az XM ilyen sok ügyfele megjelent az eseményen, mert azt reméljük, hogy valamennyi ügyfelünk egyik legfontosabb célja a forex oktatás és a rendszeres gyakorlás kiaknázása.
Az alábbi fotógalériában a rendezvény néhány legfontosabb pillanatát örökítettük meg.
Kockázati figyelmeztetés: A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 73.91%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, olvassa el a kockázati figyelmeztetés erre vonatkozó részleteit.