Az XM nem nyújt szolgáltatásokat az Amerikai Egyesült Államok lakosai számára.
A Thaiföld más területein megrendezett nagy sikerű XM szemináriumokhoz hasonlóan a Csiangmajban és Udonthaniban tartott legutóbbi két oktatási eseményünk is nagyszámú online befektetőt vonzott.
A volatilitás megzabolázása – a Bollinger szalagok című szeminárium minden résztvevő figyelmét maximálisan lekötötte október 6-án Csiangmajban, majd a hónap végén, október 27-én Udonthaniban.
Sompop Jittrakul forex szakoktató mindkét helyszínen részletesen bemutatta a Bollinger szalag technika beépítésének előnyeit az online kereskedők egyéni kereskedési rendszereibe annak érdekében, hogy meghatározhassák az ármozgást, valamint kideríthessék, mikor lehet kihasználni a túlértékesített piaci állapotokat.
A Bollinger szalagok használatával kapcsolatos fontos részleteken kívül Sompop Jittrakul előadásában a globális piacok releváns aspektusaira vonatkozó hasznos információkra, köztük a volatilitásra is kitért, és az elhangzottakat jól érthető példákkal illusztrálta.
Az XM nevében ezúton is szeretnénk megköszönni minden meglévő és új ügyfelünknek megtisztelő részvételét csiangmaji és udonthani szemináriumunkon.
Mivel az XM szeminárium-sorozata tovább folytatódik Thaiföldön, megragadjuk az alkalmat, és sok szeretettel meghívunk minden érdeklődő online kereskedőt a 2018. november 3-án Bangkokban megrendezésre kerülő következő devizakereskedési szemináriumunkra.
Ha bővebb tájékoztatást szeretne olvasni a közeledő szemináriumról, és előre fel szeretne iratkozni az oktatási eseményre, kattintson ide.
Kockázati figyelmeztetés: A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 73.91%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, olvassa el a kockázati figyelmeztetés erre vonatkozó részleteit.