Az XM nem nyújt szolgáltatásokat az Amerikai Egyesült Államok lakosai számára.
Az XM idén tavasszal az Academia de Mercados-szal együttműködésben Spanyolországban elindított devizakereskedési szeminárium-körútjának két újabb állomásához érkezett Valencia és Malaga városaiban, ahol a tréderek a technikai elemzés az online kereskedésben való felhasználásával ismerkedhettek meg.
Az XM május 13-án Valenciában, majd május 27-én Malagában megrendezett szemináriuma és műhelymunkája az online befektetés számos területét lefedte, a devizakereskedést és a CFD-kereskedést is beleértve. Az Academia de Mercados előadása mindegyik városban ugyanarra a témára összpontosított, nevezetesen a technikai elemzőeszközök használatára, a kereskedés pszichológiájának jelentőségére, a kockázatkezelésre, valamint arra, hogy milyen stratégiákat lehet beépíteni a napon belüli devizakereskedési gyakorlatokba a hatékonyság növelése érdekében.
A résztvevők rendkívül részletgazdag előadást hallhattak mindegyik városban az Academia de Mercados szakoktatójától, és arra is lehetőségük nyílt, hogy személyesen találkozzanak az XM cég képviselőivel. Malagában ráadásul a kereskedők az XM sorshúzásán is részt vehettek, amelyen két szerencsés nyertes egy-egy belépőjegyet nyerhetett a barcelonai MotoGP-világbajnokságra, melynek utazási és szállásköltségeit teljes egészében az XM fedezi. A két szerencsés nyertesnek ezúton is gratulálunk!
A malagai sorshúzás nyerteseinek MT4/MT5 számlái
Nyeremények | MT4/MT5 számlaazonosító |
---|---|
1. díj: egy belépőjegy a barcelonai MotoGP-világbajnokságra | 24046322 |
2. díj: egy belépőjegy a barcelonai MotoGP-világbajnokságra | 24029110 |
Nagy örömünkre szolgált, hogy elutazhattunk Valenciába és Malagába, ahol újra találkozhattunk ügyfeleinkkel, akiknek ezúton is köszönjük megtisztelő részvételüket.
Ha további részleteket szeretne olvasni a június 3-án Madridban megrendezésre kerülő, a forex rés stratégiáról szóló szemináriumunkról, és előre fel szeretne iratkozni az eseményre, kattintson ide.
Kockázati figyelmeztetés: A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 73.91%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, olvassa el a kockázati figyelmeztetés erre vonatkozó részleteit.