Az XM nem nyújt szolgáltatásokat az Amerikai Egyesült Államok lakosai számára.
Szeptember 30-án az XM megérkezett a MENA (közel-keleti és észak-afrikai) országokban indított nagyszabású szeminárium-sorozatának első helyszínére: Kairóba, Egyiptomba.
Szokás szerint nagy örömünkre szolgált találkozni az Avramis-féle swing kereskedési technikákról szóló ingyenes szemináriumunkon részt vevő számos arab nyelvű kereskedővel.
A Ramses Hilton Hotelban megszervezett esemény fő célja az volt, hogy az érdeklődők ismeretekre tehessenek szert a swing kereskedésben alkalmazható technikai elemzési technikákról, különös tekintettel a Tradepedia kereskedési akadémia által kidolgozott automatizált kereskedési eszközökre.
A szeminárium előadója, Habib Akiki, a Tradepedia vezető piaci stratégája, a swing kereskedés általános áttekintésével kezdte előadását, és elmagyarázta a jelenlévőknek ennek a kereskedési stílusnak a legfőbb jellegzetességeit. Ezt követően kihangsúlyozta a technikai elemzés helyes használatának jelentőségét, ami hozzásegíti a swing kereskedőket a nagyobb ármozgások érzékeléséhez, a pozíciók méretezésének pontosabb kezeléséhez, valamint a veszteség kockázatának minimalizálásához.
A szeminárium alatt sok időt szenteltek a swing kereskedés főbb aspektusainak, ami még a kezdő szinten lévő résztvevőknek is segített alaposabban megérteni, hogyan kell a technikai elemzési eszközök felhasználásával kereskedést folytatni devizával illetve más pénzügyi instrumentumokkal.
Az esemény az XM sorshúzásával zárult, amelyen minden résztvevő indulhatott. A nyerteseknek, akiknek neveit a helyszínen kihúztuk, ezúton is szívből gratulálunk az XM által felajánlott nyereményeikhez!
Az XM sorshúzásának nyertesei
Díjak | MT4/MT5 számlaazonosító |
---|---|
1. díj: 100 $ nem kivehető kereskedési bónusz | 3172393 |
2. díj: 100 $ nem kivehető kereskedési bónusz | 24003389 |
3. díj: 100 $ nem kivehető kereskedési bónusz | 13076952 |
4. díj: 100 $ nem kivehető kereskedési bónusz | 32026270 |
5. díj: 100 $ nem kivehető kereskedési bónusz | 11170515 |
Köszönjük kedves vendégeinknek megtisztelő részvételüket ingyenes forex kereskedési szemináriumunkon, és ősszel várunk minden olyan online befektetőt a MENA térségben hamarosan megrendezésre kerülő következő forex szemináriumainkra, akik érdeklődnek a swing kereskedési technikák iránt.
Tekintse meg ütemtervünket a következő szemináriumainkra vonatkozóan, és foglaljon helyet az Önnek leginkább megfelelő helyszínen és időpontban.
Kockázati figyelmeztetés: A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 73.91%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, olvassa el a kockázati figyelmeztetés erre vonatkozó részleteit.