Az XM nem nyújt szolgáltatásokat az Amerikai Egyesült Államok lakosai számára.
Még két hétig, 2017. március 15-ig lehet feliratkozni a világ eddigi legnagyobb szabású devizakereskedési versenye, az XM szervezésében zajló egymillió dolláros forex világbajnokság legutolsó kvalifikációs fordulójára.
A legkiemelkedőbb kereskedési eredményeket produkáló versenyzők már hónapok óta óriási várakozással tekintenek a közelgő áprilisi elődöntő és a májusi döntő elé. Szeretettel látjuk azokat a kereskedőket is, akik eddig még nem csatlakoztak az online bajnoksághoz – most nevezési díj nélkül szállhatnak be a 10. fordulóba, ahol megvan a lehetőségük arra, hogy a legjobb 90 nyertes között végezzenek, akik 50 000 USD készpénzes nyereményalapon osztoznak kereskedési eredményük alapján.
Továbbá a 10. forduló résztvevői közül a legjobban teljesítő 5 tréder továbbjut az elődöntőbe, ahol bizonyíthatják kereskedési képességeiket, és megvan az esélyük arra, hogy bejussanak a Thaiföldön megrendezésre kerülő, élőben közvetített nagyszabású döntőbe.
Ahhoz, hogy azonnal elkezdhessen kereskedni az XM verseny arénájában, és kereskedési eredményei alapján lehetősége nyíljon bejutni a 10. forduló legjobb 5 kereskedője közé, mindössze egy XM kereskedési számlára és egy verseny felhasználónévre van szüksége. Iratkozzon fel a 10. fordulóra még ma!
Az online kereskedési bajnokság ütemezését, az eddigi rangsorokat, valamint a GYIK-et itt tekintheti meg részletesebben.
Kockázati figyelmeztetés: A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 73.91%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, olvassa el a kockázati figyelmeztetés erre vonatkozó részleteit.