Az XM nem nyújt szolgáltatásokat az Amerikai Egyesült Államok lakosai számára.
Az XM munkatársai október 3-án újra Varsóba látogatnak, hogy megtartsák az idei második lengyelországi forex szemináriumot.
Az ármozgás stratégiáról szóló, minden éles számlával rendelkező XM ügyfél számára nyitott szemináriumot Marcin Wenus szakoktató vezeti. A szeminárium két részből fog állni: a szakmai nap első felében a szignálok és ármozgások példáit, valamint ezek alkalmazásának módját tárgyalják a kereskedésben, a nap második felében pedig olyan példák állnak majd a középpontban, amelyekben Marcin Wenus a gyakorlatban, a résztvevők bevonásával mutatja be a tanult devizakereskedési stratégiát.
Az eseményre a varsói Marriott Hotelben kerül sor, ezért érdemes időben helyet foglalni, nehogy lemaradjon erről a kiváló oktatási lehetőségről. A szemináriumra minden meglévő és új ügyfelünket nagy szeretettel várjuk!
A szemináriumra itt lete feliratkozni.
Kockázati figyelmeztetés: A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 73.91%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, olvassa el a kockázati figyelmeztetés erre vonatkozó részleteit.